Érsekkert

A Tárkányi utcán haladva jutunk el az Érsekkerthez. Az egri érsekség tulajdona volt a kert, amely lényegesen nagyobb volt jelenlegi méreténél.

A kertet Erdődy Gábor építtette 1730-1735 között, és 1769-ben kerítéssel vették körül. A Klapka utcai díszkapu még most is áll. Ez egy kétszárnyú kapu középen gyalogbejáróval, Francz József tervei alapján épült, a rácsozatot Fazola Henrik készítette. A kert francia elrendezésű, benne több évszázados platánfa található. A közepén elhelyezkedő szökőkutat 2000-ben avatták fel. A francia parképítő művészet hagyományait őrző park 1919 óta közkert.

Délnyugati sarkában futball-és teniszpályákat, valamint a stadiont találjuk.

Képgaléria